A tartalomhoz
FEMALK

EDITEL
+ FÉMALK

A digitalizáció az autóiparba is begyűrűzött, hiszen a gyors, átlátható folyamatokra, nagy pontosságot igényló folyamatok automatizációjára kiemelten nagy az igény ebben a szektorban. Az elektronikus adatcsere vagy EDI pedig számos területen előmozdíthatja a folyamatokat.

EDI integráció Autóipar
femalk kft

Autóipari EDI megoldások a FÉMALK Zrt.-nél

Talán nincs még egy olyan iparág, ahol az összehangolt folyamatoknak akkora jelentőségük van, mint az autóiparban. A vevők által elvárt magas minőség és a folyamatos időnyomás az oka, hogy az autóipar az egyik legnagyobb kihívást jelentő iparág, ha az automatizált árubeszerzési folyamatokat nézzük.

Éppen ezért érthető, hogy a digitalizáció az autóiparba is begyűrűzött, hiszen a gyors, átlátható folyamatokra, nagy pontosságot igényló folyamatok automatizációjára kiemelten nagy az igény ebben a szektorban. Az elektronikus adatcsere vagy EDI pedig számos területen előmozdíthatja a folyamatokat.

„A kiválasztás során kiemelt szerepet játszott, hogy az EDITEL nemzetközi jelenléttel bír, és jelentős erőforrásokkal rendelkezik, nagy tapasztalatot szerzett az Automotive területen is, ami számunkra biztosítékot jelentett a projekt bevezetése kapcsán” - Kenyóné Zsiros Tímea Gazdasági vezető

A magyar autóipar kihívásai

A FÉMALK Zrt. több mint 30 éve működő magyar vállalkozás, szinte kizárólag autóipari alkatrészeket gyárt. Legfőbb vevőik a német autóipar képviselői közül kerülnek ki úgy mint a BMW vagy a Volkswagen csoport.

Az EDI bevezetése is ezeknek a meghatározó piaci szereplőknek köszönhető. Bizonyos EDI folyamatokat már korában is használtak a logisztikai területen. Az elképzelés az volt, hogy ezeket a már bevezetésre került folyamatokat bővítik tovább, hiszen ebben már volt tapasztalatuk, ez könnyebbséget jelentett számukra a továbbiakban. Azonban a megnövekedett számlamennyiséget, az új folyamatok kapcsán felmerülő szorosabb támogatást, az autóipari folyamatokban elvárt adatpontosságot, jogszabályi előírások betartását nem tudták kezelni ezzel a megoldással. Így szükségessé vált egy új szolgáltasó keresése, aki megbirkózik ezekkel a kihívásokkal.

Egy rugalmas EDI partner

Az EDITEL szolgáltatásaira egy internetes keresés során bukkantak rá, innentől kezdve pedig felgyorsultak a folyamatok.

„A kiválasztás során kiemelt szerepet játszott, hogy az EDITEL nemzetközi jelenléttel bír, és jelentős erőforrásokkal rendelkezik, nagy tapasztalatot szerzett az Automotive területen is, ami számunkra biztosítékot jelentett a projekt bevezetése kapcsán” - mondta el Kenyóné Zsiros Tímea Gazdasági vezető.”

Az EDITEL feladata a kimenő és bejövő (self-billing) számlák kezelése, valamint ez utóbbiak IFS rendszerbe való integrálása és az adóhatóság felé történő továbbítása volt. A közös munka először az adatgyűjtéssel, a teszteléssel kezdődött. Ennek során az EDITEL támogató csapata Sipos Attila Project manager vezetésével begyűjtötte az összes lehetséges üzenet típust, minden partnertől, elkészítette a különböző mapeket, megvizsgálta az esetlegesen nem standard megoldásokat is a partnereknél.

Következő fázisban a teszt rendszert használva végig kísérte az üzenetet, hogy a hiba nélkül eljut az autógyárig, valamint feldolgozásra kerül-e a Fémalk rendszerében, a folyamat végén pedig a teszt archívumba is bekerült. Ezt a folyamatot minden egyes partnernél, minden üzenet típusra ellenőrizték, ahol szükséges volt egyedi folyamatokat alakítottak ki. A tesztelést követően partnerről partnerre álltak át az éles üzenet küldésre.

A váltás végül sikerrel zárult: három legnagyobb partnerük, a Volkswagen, az Audi és a Skoda felé azóta is zökkenőmentesen történik a számlázás az EDITEL megoldást használva.

Archiválás gombnyomásra

A Fémalk által EDI-on küldött számlák végül az EDITEL digitális archiváló rendszerében kerülnek a törvényi előírásoknak megfelelően tárolásra és megőrzésre. Ezzel a Fémalk nemcsak helyet és erőforrást takarít meg, hanem lehetővé teszi az üzleti információk azonnali fellelhetőségét egy esetleges számlareklamáció esetén vagy egy NAV ellenőrzés során.

Symbolic image copyright FÉMALK
Logo copyright FÉMALK

A fő navigációhoz